Szerző: admin

Állatgyógyászati használatra szánt antibiotikumok csoportosítása

Állatgyógyászati használatra szánt antibiotikumok csoportosítása

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) új infografikát jelentetett meg az állatgyógyászati használatra szánt antibiotikumok kategorizálásáról a körültekintő és felelősségteljes alkalmazáshoz. Az infografika már magyarul is elérhető.

A dokumentum tartalmazza az antimikrobiális rezisztencia (AMR) kapcsán az Egy egészség alapelveit, valamint az egyes hatóanyagok csoportosítását, melyet az állatorvosoknak javasolt figyelembe venniük a gyógykezeléseket megelőzően.

A hatóanyagokat az EMA az alábbi csoportokba sorolta be:

„A” kategória – KERÜLENDŐ

  • ebbe a kategóriába tartozó antibiotikumok állatgyógyászati készítményként nincsenek engedélyezve az Európai Unióban
  • nem alkalmazhatók élelmiszertermelő állatoknál
  • kivételes körülmények között kedvtelésből tartott állatoknak (társállatoknak) adhatók

„B” kategória – KORLÁTOZOTT

  •  ebbe a kategóriába tartozó antibiotikumok kritikus fontosságúak a humán gyógyászatban és az állatoknál végzett alkalmazásukat a közegészségügyi kockázatok csökkentése érdekében korlátozni kell
  • csak akkor mérlegelhető, amikor a C vagy D kategóriában nincs olyan antibiotikum, amely klinikailag hatékony lehetne
  • az alkalmazást a baktérium-érzékenység vizsgálatára kell alapozni, amikor csak lehetséges

„C” kategória – KÖRÜLTEKINTŐEN

  • ebbe a kategóriába tartozó antibiotikumoknak a humán gyógyászatban vannak alternatívái
  • néhány állatgyógyászati javallatban nincsenek a D kategóriába tartozó alternatívák, ilyenkor igénybe vehetők
  • csak akkor mérlegelhető, amikor a D kategóriában nincs olyan antibiotikum, amely klinikailag hatékony lehetne

„D” kategória – ÓVATOSAN

  • első vonalbeli kezelésként kell alkalmazni, amikor csak lehetséges
  • kizárólag klinikailag indokolt esetben, óvatossággal kell alkalmazni ezeket a szereket is

Az egyes hatóanyagok listái megtalálhatók az infografikában, amely iránymutatást tartalmaz az alkalmazás módjait illetően is.

Az állatgyógyászati használatra szánt antibiotikumok kategorizálása a körültekintő és felelősségteljes alkalmazáshoz c. kétoldalas dokumentum az alábbi linkekről is letölthető:

PDF, JPG-1, JPG-2

Az infografika forrása ide kattintva érhető el

Az EMA antimikrobiális rezisztenciával kapcsolatos tematikus oldala angol nyelven ide kattintva érhető el

Az állatok antibiotikumos kezelésének járulékos költségei

Az állatok antibiotikumos kezelésének járulékos költségei

Amerikai kutatók 2020 elején közzétettek egy tanulmányt, amelyben azt vizsgálták, hogy a haszonállatok antibiotikumokkal történő kezelése hogyan befolyásolhatja az emberi egészséget és a gazdaságot.

A tanulmány rávilágít arra, hogy az antibiotikumok és más antimikrobiális szerek állategészségügyi alkalmazása negatív hatással lehet az emberi egészségre és növelheti a társadalom költségeit. A kutatók azt állítják, hogy az állatokban alkalmazott antibiotikum mennyisége összefüggésben van a humán egészségügyi problémákkal, az egészségügyi ellátás közvetlen költségeivel valamint egyéb, közvetett költségekkel. A tanulmányban áttekintett irodalmi adatok szerint az állatokban alkalmazott antibiotikumok elősegítik az a rezisztens baktériumok szelektálódását az állatokban és az emberekben is, bár az, hogy az emberekben jelentkező, rezisztens baktériumok okozta fertőzések mekkora hányada tulajdonítható az állatokban való antibiotikum felhasználásnak, számos tényezőtől függ és egyelőre kevéssé megbecsülhető.

A kutatócsoport az Egyesült Államokban tenyésztett és enrofloxacinnal kezelt brojlercsirkéket vizsgált egy erre a célra kifejlesztett tudományos modell segítségével. Becsült adataik szerint a csirkék kezelésére használt minden kilogrammnyi enrofloxacin mintegy 1500 dolláros járulékos költséget jelent a társadalom számára. A tanulmány szerint a tudományos modell becslései útmutatást nyújthatnak az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia veszélyeinek kezelésére szolgáló szakpolitikai beavatkozásokhoz.

Az amerikai gyakorlat eltér az európai uniós szabályozástól

Megjegyzendő, hogy az USA-ban az Uniós országokkal ellentétben bizonyos antimikrobiális szerek hozamfokozóként való alkalmazása még mindig megengedett. 2017-ben csak a humánegészségügyi szempontból legjelentősebb hatóanyagok ilyen célú felhasználását korlátozták. Pedig a hozamfokozóként való alkalmazás, vagyis a hosszabb ideig, alacsony dózisban, a takarmányhasznosítás növelése érdekében történő adagolás kedvez leginkább a rezisztens baktériumtörzsek kialakulásának.

A fertőző állatbetegségek megelőzésének optimális eszköze a megfelelő állattartás, a jó higiénia és takarmányozás, valamint a vakcinázás. De ha mégis kialakul a betegség, az antibiotikumok alkalmazása állatjóléti és gazdasági szempontok miatt elkerülhetetlen. Így tehát elsősorban a felesleges, felelőtlen antibiotikum-alkalmazás visszaszorítására kell a hangsúlyt helyezni, mert ennek negatív hatásait nem ellensúlyozza pozitív eredmény.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) jelentős szerepet vállal az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelemben az állategészségügy területén. Engedélyezi az állategészségügy területén Magyarországon alkalmazható antibiotikumokat és ellenőrzi azok forgalmazását és felhasználását. Időről időre felülvizsgálja, és szükség esetén visszavonja vagy módosítja az antibiotikum hatóanyagot tartalmazó állatgyógyászati készítmények forgalomba hozatali engedélyét. Az állatgyógyszer-nagykereskedőktől évente begyűjti az antibiotikum eladási adatokat, így lehetővé válik az egységnyi állati tömegre jutó antibiotikum felhasználás meghatározása és a különböző hatóanyagok fogyásának összehasonlítása. Kiemelt figyelmet fordít a humán szempontból kritikusan fontos hatóanyagok „őrzésére” és az antimikrobiális rezisztenciára vonatkozó társadalmi tudatosság növelésére.

Források angol nyelven

https://www.annualreviews.org/doi/10.1146/annurev-publhealth-040218-043954

https://www.gwhatchet.com/2020/04/01/antimicrobial-use-in-livestock-negatively-affects-human-health-economy-study/

https://www.cdc.gov/drugresistance/food.html

 

Élelmiszereink és az antimikrobiális rezisztencia

Élelmiszereink és az antimikrobiális rezisztencia

Tudományosan alátámasztott tény, hogy az élelmiszereink is közvetíthetik az antibiotikumoknak, antimikrobiális szereknek ellenálló avagy rezisztens baktériumokat, derül ki az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO)  idei márciusi jelentéséből. A rezisztens kórokozókkal szennyezett élelmiszerek fertőzéseket, megbetegedéseket okozhatnak. Szennyezettek lehetnek a szarvasmarhából, baromfiból és halból készült élelmiszerek, gyümölcsök és zöldségek, de másfajta élelmiszerek is, ezáltal terjeszthetik a rezisztens kórokozókat.

Az állattartásban és a növénytermesztésben fontos eszközök az antibiotikumok, antimikrobiális szerek, hiszen segítségükkel őrizhetjük meg haszonállataink és haszonnövényeink egészségét, és végső soron az élelmezés biztonságát. Ugyanakkor e szerek használata hozzájárul az antimikrobiális rezisztencia kialakulásához.

Élelmiszereink szennyeződését úgy gátolhatjuk meg, ha az élelmiszerlánc valamennyi szereplője betartja a szükséges higiéniai és élemiszerbiztonsági szabályokat, beleértve azt a gyakorlatot is, hogy az antimikrobiális szereket csak szükség esetén, és nem hozamfokozó  eszközként vagy a higiéniás hiányosságok elfedésére alkalmazzák a mezőgazdaságban. A FAO  jelentés szerint  rezisztencia kialakulását a fertőtlenítő és biocid szerek használati utasításnak megfelelő alkalmazása esetében nem jelentettek a gyakorlatban. A fertőtlenítő és biocid szerek használatának előnyei messze meghaladják azokat a kockázatokat, amelyeket a rezisztens baktériumok esetleges kifejlődése jelent.

 

Az AMR kezelése az élelmiszerláncban

Az élelmiszerlánc biztonságának fenntartása az antimikrobiális rezisztenciát illetően összetett feladat: úgynevezett „jó gyakorlatok” bevezetését igényli az élelmiszerlánc minden pontján, a termeléstől és tenyésztéstől kezdve a feldolgozáson át a fogyasztásig. Az antimikrobiális szerek mezőgazdasági felhasználásának korlátozásának az a leghatékonyabb módszere, ha csökkentjük az állati és növényi betegségek kezelésének szükségességét. A szárazföldi és vízi állatok esetében ez magában foglalja a helyes gazdálkodási gyakorlatokat, például a járványvédelmi intézkedéseket, a vakcinázásokat és a megfelelő takarmányozást. A növénytermesztésben pedig ilyen az integrált növényvédelem (IPM) jól bevált eljárásainak alkalmazása.

Szükség van továbbá hatékony ellenőrző és megfigyelő rendszerekre is. Ilyen például a már létező, állatgyógyászati szermaradványok megfigyelését végző programok – ezek jelenleg csak néhány országban működnek. A FAO segítséget nyújt ahhoz, hogy az országok felmérjék a felügyeleti és laboratóriumi kapacitásaikat, és meghatározzák azokat a területeket, amelyek elsődleges beruházást igényelnek. 2017 óta pedig újból működik a Codex Alimentarius Bizottság* speciális munkacsoportja**, amelynek az a feladata, hogy tudományos alapú útmutatásokat készítsen az élelmiszerekben terjedő antimikrobiális rezisztencia kezelésére.

* https://elelmiszerlanc.kormany.hu/codex

** http://www.fao.org/fao-who-codexalimentarius/committees/committee/en/?committee=TFAMR

A LEGFONTOSABB TÉNYEK

  • Évente körülbelül 700 000 emberi haláleset köthető az antimikrobiális rezisztenciához, az esetek egy része az élelmiszerekben terjedő AMR-rel van összefüggésben
  • Az élelmiszertermelés rendszere fontos szerepet játszik az AMR kialakulásában és terjedésében
  • A rezisztens mikroorganizmusok jelenléte a mezőgazdasági termelési rendszerekben és a teljes élelmiszerláncban potenciálisan minden vásárlót érinthet
  • A mezőgazdaságban alkalmazott alapvető jó higiéniai gyakorlatok kulcsfontosságúak – nem csupán az élelmiszer biztonságának fenntartásában, hanem az AMR kezelésében is
  • Az AMR megfigyelése és az elsődleges élelmiszertermelésben alkalmazott antimikrobiális szerek felhasználásának nyomonkövetése elengedhetetlen ahhoz, hogy a kockázatok értékeléséhez és kezeléséhez szükséges ismereteink legyenek

 

Forrás: FAO

(CC BY-NC-SA 3.0 IGO)

Jelentés az antibiotikum-felhasználásról

Jelentés az antibiotikum-felhasználásról

Február végén az Állat-egészségügyi Világszervezet (OIE) megjelentette az állatoknál alkalmazott antimikrobiális szerekkel kapcsolatos, sorrendben 4. éves jelentését. A jelentés adatai alapján átfogóbb képet kaphatunk az antimikrobiális szerek felhasználási mintáiról és arról, hogy az egyes országok milyen előrehaladást értek el az antimikrobiális szerek körültekintő és felelősségteljes felhasználásában.

Az adatgyűjtésben részt vevő 153 ország továbbra is támogatja az állat-egészségügyben alkalmazott antimikrobiális szerek felhasználásának hosszú távú nyomon követését.

A jelentés angol nyelven elérhető az OIE honlapján.

Forrás: OIE

A megoldás a tengerben rejlik?

A megoldás a tengerben rejlik?

Kutatók olyan természetes antibiotikus tulajdonságokkal bíró állati nyálkát fedeztek fel, amely a jövőben ígéretes lehetőség lehet az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelemben.

A Myxicola infundibulum nevű, tengerben élő féreg védőnyálkát termel, amely poliszacharidokból és fehérjékből áll. A nyálka a mechanikus és az ozmotikus védelem mellett olyan molekulákat tartalmazhat, amelyek keserű ízükkel vagy mérgező tulajdonságukkal távol tartják a féreg természetes ellenségeit. A nyálkából a vizsgálatok különféle egységeket (pl. enzimeket) mutattak ki, amelyek antibiotikus vagy antioxidáns hatással bírtak. A nyálkában lévő enzimek károsítják a támadó baktériumsejtek falát, ezért egyfajta „veleszületett immunitást” jelentenek a tengeri állat számára a baktériumok inváziója ellen.

A kutatás tovább folytatódik annak érdekében, hogy új, hatékony antimikrobiális szereket vethessünk be a rezisztencia elleni küzdelemben.

Forrás: https://www.news-medical.net/whitepaper/20200121/Marine-Invertebrates-as-a-Solution-to-Antibiotic-Resistance.aspx

Kép: Julian Finn Museum Victoria / Wikipedia CC BY 3.0 AU

Tiszta vízzel csökkenthetjük az antibiotikum-felhasználást

Tiszta vízzel csökkenthetjük az antibiotikum-felhasználást

Alapvető éltető elemünk a víz. Ahhoz, hogy az állataink egészségesek maradjanak, elengedhetetlen a friss, jó minőségű, tiszta víz itatása. Ha tisztán tartjuk a vízrendszert, az itatókat, rendszeresen ellenőrizzük a kútvíz minőségét, sokat tehetünk a rezisztencia kialakulásának csökkenése érdekében, hiszen azzal, hogy megelőzzük a fertőzéseket, elkerüljük az antibiotikum-kezeléseket is. Legyünk felelős antibiotikum használók, csak akkor használjuk, ha tényleg szükséges!

A víz minőségét többek között az ivóvízben található élő szervezetek, mikrobák is meghatározzák. A csapvízben és a palackozott vízben nagyon alacsony a baktériumok száma, mennyisége. Ezek a vizek nem okoznak megbetegedéseket, biztonsággal fogyaszthatók. Azonban, ha nem tartjuk karban megfelelően a vízrendszereket, szennyeződnek a vízvezetékek, vagy nem tisztítjuk megfelelően az iváshoz, itatáshoz használt eszközöket, akkor megbetegedések, fertőzések is kialakulhatnak mind az embereknél, mind az állatoknál.

Egy világhét a veszély tudatosításáért

Egy világhét a veszély tudatosításáért

Az antimikrobiális rezisztencia (AMR) elleni küzdelem világhetét az idén november 18. és 24. között tartják szerte a világon. Az AMR veszélyeit felismerve a nemzetközi színtéren már régóta zajlanak állategészségügyi kezdeményezések. Világszinten a három legjelentősebb szervezet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) és az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) külön-külön, de hármas együttműködés keretében is stratégiákat dolgozott ki az AMR mérséklése érdekében. A 183 országot tömörítő OIE egészségügyi kódexei több fejezetet tartalmaznak a felelős antibiotikum-felhasználás elősegítésére, diagnosztikai kézikönyve pedig útmutatást nyújt a laboratóriumi érzékenységi vizsgálatok elvégzéséhez. Emellett önálló stratégiai dokumentummal, rendezvényekkel és a minden évben novemberben megrendezendő Antibiotikum Világhétre kiadott kommunikációs anyagokkal segíti a tagországait.

Az OIE tevékenységéről az AMR-rel kapcsolatban ide kattintva tájékozódhat (angol nyelven).

Rezisztens baktériumok a nyers kutyaeledelekben

Rezisztens baktériumok a nyers kutyaeledelekben

A Zürichi Egyetem kutatói megállapították, hogy a többféle gyógyszerrel szemben rezisztens baktériumok, azaz multirezisztens baktériumok megtalálhatóak a nyers húsból készült kutyaeledelek felében.

A nyers eledelek etetésével (ismertebb néven BARF-diéta) a rezisztens baktériumok átvihetőek más háziállatokra – és így sajnos az emberekre is.

A kedvtelésből tartott húsevő állatok tulajdonosainak tisztában kell lenniük azzal a kockázattal, hogy háziállatuk multirezisztens baktériumokat hordozhat, ezáltal ürítheti és terjesztheti is azokat! A rezisztens baktériumok komoly egészségügyi kockázatot jelentenek.

Te már láttad a Nébih és a Zállatorvos közös videóját?

Német és angol nyelvű cikk a témában a Zürichi Egyetem honlapján: https://www.media.uzh.ch/en/Press-Releases/2019/Barfen.html