Szerző: kovacsda

Javulnak az antibiotikum-forgalmazási adatok az állatgyógyászati készítmények esetében

Javulnak az antibiotikum-forgalmazási adatok az állatgyógyászati készítmények esetében

Az Európai Gyógyszerügynökség közzétette a 2023-as évre vonatkozó első ESUAvet jelentést, amely az állatgyógyászati antimikrobiális szerek forgalmazását és felhasználását egyaránt vizsgálja. Az új, már kötelező tagállami adatszolgáltatásra épülő rendszer pontosabb képet ad az antibiotikum helyzetről. A jelentés szerint Magyarország tovább javított az eladott antibiotikumok terén: jelenleg már csak a hetedik helyen áll az EU-tagállamok között, míg az értékesített mennyiség csaknem megegyezik az EU-s átlaggal. Az adatok értelmezését az EMA online tájékoztatóval is segíti. A június 3-ai eseményre szabadon regisztrálhat minden érdeklődő, de kiemelten a praktizáló állatorvosok számára lehet hasznos.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2025. március 31-én tette közzé az első ESUAvet jelentést (European Sales and Use of Antimicrobials for Veterinary Medicine). Ez az új beszámoló váltja fel a korábbi ESVAC jelentést, mely még az európai országok önkéntes adatszolgáltatásán alapult és kizárólag az állatgyógyászati antimikrobiális szerek forgalmazási mennyiségéről adott információt. 

Az EMA 2024-től bevezetett új rendszerében a tagállamok számára kötelező az adatszolgáltatás, és az már nemcsak a forgalmazott mennyiségekre, hanem a készítmények felhasználására is kiterjed. Az ESUAvet első kiadása a 2023-as évre vonatkozó adatokat tartalmazza. Újdonságként a jelentésben egy új állategységre vetített mutatót is bevezettek: a korábban alkalmazott mg/PCU helyett a jövőben mg/kg biomassza alapon számítják az egy állategységre jutó antibiotikum-felhasználást.

A 2023-as forgalmazási adatok szerint Magyarország a hetedik helyre lépett vissza a legtöbb antibiotikumot forgalmazó országok rangsorában, ami két helyezéssel jobb, mint a korábbi pozíciónk. A frissen publikált adatok szerint a hazai érték közel megegyezik az EU-s átlaggal, ami kedvező fejlemény az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem szempontjából is.

Az első ESUAvet riport könnyebb megértésének érdekében az EMA 2025. június 3-án online tájékoztatót szervez. A rendezvény elsődleges célközönsége a praktizáló állatorvosok, akik az AMR elleni küzdelem meghatározó résztvevői.  Az eseményre június 2-ig az alábbi oldalon lehet regisztrálni.

A teljes jelentés elérhető az EMA honlapján.

A hazai adatgyűjtés részletesebb értékelése hamarosan elérhető lesz a Nébih weboldalán.

Nincs számottevő változás az élelmiszertermelő állatok antibiotikumos kezelésében

Nincs számottevő változás az élelmiszertermelő állatok antibiotikumos kezelésében

Javult a jelentési hajlandóság, de továbbra is sok a pontatlanul rögzített adat az élelmiszertermelő állatoknál végzett antibiotikumos kezelésekkel kapcsolatban. A készítmények felhasználásban összességében nincs változás: 2023-ban is az „óvatosan” alkalmazható, D kategóriás szereket adták leggyakrabban az állatorvosok, de nagy mennyiségben használnak B kategóriás, valamint csoportos kezelésre szolgáló készítményeket is.

Az idei évtől uniós szinten kötelező az adatszolgáltatás1 az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) felé. Az antibiotikum tartalmú állatgyógyászati készítmények nagykereskedelméről június 30-ig kellett, míg azok haszonállatoknál (szarvasmarha, sertés, házityúk és pulyka) történt felhasználásáról szeptember végéig szükséges adatot szolgáltatni az ASU (Antimicrobial Sales and Use) rendszerben. 

Hazánkban már 2022 januárja óta él az előírás2, hogy minden élelmiszertermelő állat antibiotikumos gyógykezeléséről jelentenie kell az ellátó állatorvosnak, idén év elejétől pedig szigorodtak a vényírás szabályai3. A Nébih tapasztalatai szerint az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése folyamatosan javul: a korábbi évhez képest 16,5%-kal több tenyészetkódról érkezett tájékoztatás idén, és szintén növekedett a jelentést benyújtó állatorvosok száma. Ugyanakkor továbbra is magas a pontatlanul rögzített adatok aránya.

A forgalmazói jelentésekből látható, hogy több mint felére csökkent a C típusú készítmények értékesítése. Az eladási és felhasználási adatok azonban továbbra sem fedik egymást, a forgalmazott szerek mennyisége 2023-ban is jóval meghaladta a felhasználásra jelentett készítmények volumenét.

A készítmények besorolása az EMA antimikrobiális tanácsadó szakértői csoport által meghatározott AMEG kategóriák szerint történik: A – kerülendő, B – korlátozott, C – körültekintően, D – óvatosan

Az összképet tekintve nincs számottevő változás az antibiotikum tartalmú állatgyógyászati szerek felhasználásban: 2022-höz hasonlóan 2023-ban ismét a D kategóriába tartozó készítmények alkalmazása volt túlsúlyban, és még mindig nagy mennyiségben vannak jelen a B kategóriás, valamint a csoportos kezelésre használt készítmények. Továbbra is kiemelt állategészségügyi cél a humángyógyászat szempontjából kritikusan fontos hatóanyagot tartalmazó, ún. B kategóriás szerek használatának visszaszorítása, valamint a csoportos kezelések túlsúlyának eltolása az egyedi, célzott terápia felé.

Az élelmiszertermelő állatoknál felhasznált antibiotikumokkal kapcsolatos részletes összefoglaló alábbi cikkünkben olvasható.

Kapcsolódó jogszabályok:
1 2019/6 EU rendelet
2128/2009. (X.6.) FVM rendelet az állatgyógyászati termékekről
3 „Antimikrobiális szerek helyes használata élelmiszertermelő állatokban” szakmai továbbképzés sikeres teljesítése

Az EMA felé történő adatszolgáltatás a 101104675 — AMR_ASU_HU — SMP-FOOD-2022-AMRtool-AG-IBA, Európai Uniós pályázat támogatásával valósul meg.

Javulnak a hazai antibiotikum eladási adatok az állategészségügyben

Javulnak a hazai antibiotikum eladási adatok az állategészségügyben

Jelentősen csökkent hazánkban az antibiotikumok eladása az állategészségügyben, ugyanakkor bőven van még miből „lefaragni” – derült ki az Európai Gyógyszerügynökség által nemrég közzétett jelentésből. A tudatos szerhasználat jelentősen hozzájárulhat az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók és a rezisztencia terjedése elleni küzdelemhez, épp ezért a megelőző intézkedések és a tudatosság fenntartása továbbra is kulcsfontosságú!

Az antibiotikumoknak ellenálló, rezisztens kórokozók súlyos köz- és állategészségügyi problémát jelentenek világszerte. Az állatgyógyászatban felhasznált antibiotikumokra vonatkozó adatok értékes információval szolgálnak az antimikrobiális rezisztencia (AMR) elleni intézkedések értékeléséhez, tervezéséhez.

További részletek a Nébih portálján olvashatók.

Összefoglaló készült az élelmiszertermelő állatok antibiotikumos kezeléséről

Összefoglaló készült az élelmiszertermelő állatok antibiotikumos kezeléséről

Magyarország több mint egy évtizede szolgáltat önkéntesen adatot az antibiotikum tartalmú állatgyógyászati készítmények nagykereskedelméről, 2024-től azonban az eladás mellett már a felhasználási adatokat is kötelező lesz megküldeni az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA). Az EU-s jelentésre is készülve hazánkban 2022 januárjától kell az állatorvosoknak havonta jelentést készíteniük az élelmiszertermelő állatoknál felhasznált antibiotikumokról.

A Nébih elkészítette az első – adatgyűjtés szempontjából bevezető – jelentési év eredményeinek kiértékelését. Általánosságban elmondható, hogy magas volt a pontatlan adatszolgáltatás aránya, a hivatal szakembereinek számos alkalommal kellett egyeztetniük az állatorvosokkal. A jelentések mintegy harmadánál volt szükség utólagos korrekcióra az adattisztítás során, a hibák leggyakrabban a mértékegység helytelen kiválasztásából, vagy a tévesen megadott állatlétszámból adódtak.

További részletek a Nébih portálján olvashatók.